Az átlag magyar ember egészségi állapota a legenyhébb kifejezéssel élve is gyalázatos. Bérelt helyünk van minden egészséggel kapcsolatos uniós statisztika legvégén, de ott virítunk az élbolyban, ha elhízásról, dohányzásról vagy öngyilkosságról van szó. A felnőtt lakosság 59%-a szenved valamilyen krónikus betegségben, amik aztán a halálozások 86%-át okozzák. Ennek biztosan így kell lennie? Létezik megoldás?

A SZOMORÚ VALÓSÁG

Egy magyar férfi átlagosan 7 évvel él kevesebbet, mint az uniós átlag, nők esetén is közel 5 évvel kevesebb jut nekünk ezen a világon. A vezető halálok valamilyen keringési rendszeri betegség (ischaemiás szívbetegség, stroke, infarktus). Ebben a kategóriában Visegrádi országok közül Magyarország mutatója a legrosszabb. Bár jóval kisebbek az országok közti különbségek, a daganatos betegségeknél is a magyar érték a legmagasabb, valamint jóval alacsonyabb rátával ugyan, de az emésztőrendszeri betegségeknél is Magyarország vezet. Diabétesz és mozgásszervi betegségek esetén is van mire büszkének lennünk a szó legrosszabb értelmében…

A tudatlanság áldásos. Vagy inkább halálos?

A helyzet az, hogy olyan lelki nyugalommal törődünk bele ezekbe az adatokba, mintha teljesen természetes lenne. Ahogy a birkákat terelik a vágóhídra, úgy sodródunk mi is bele ezekbe az állapotokba.

Nálunk a családban 50 felett már hullanak a férfiak, apámat is infarktus vitte el, engem is az fog.

30-as magasvérnyomásos férfi beszélget egy háziorvosi rendelőben.

Mi nagyon szeretünk enni, meg hát nem is szép az, ha zörögnek az ember csontjai

Cukorgondozó előtt várakozva hangzik el a mondat, 30-as nő szájából.

Kérdezem én… mennyire van az rendjén, hogy fiatal nők és férfiak üldögélnek kórházak szakrendelői előtt (jobb esetben) arra várva, hogy felírják a gyógyszerüket és kapjanak egy ejnye-bejnyét, amiért megint nem tartották be a diétájukat?

Mennyire oké az, hogy férfiak 50 évesen infarktusban meghalnak? Hogy a gyerekeik esküvőjén nem tudják oltárhoz kísérni a lányaikat, hogy nem tudják vállon veregetni a fiaikat és elmondani nekik valami szakállas viccet a házasságról? Hogy sosem látják a saját unokáikat?

Elfogadható az, hogy több ezer ember él fájdalommal minden nap, aggódik rendszeresen, hogy vajon jó lesz-e a következő vérvétel eredménye, azon stresszel, hogy mit ehet majd a következő céges bulin, ami belefér az étrendjébe?

Ez tényleg törvényszerű? Nyugodjunk bele, nincs mit tenni?

MINDENKINEK VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGE

Sokszor azonban ez a legnehezebb, eldönteni, hogy hogyan is akarunk élni. Vannak emberek, akik nagyon igazságtalan módon nem dönthetnek erről, mert valamilyen genetikai betegséggel, deformitással születnek vagy éppen baleset következtében szereznek életreszóló sérülést. Bennük, akik önhibájukon kívül kerülnek ilyen helyzetbe, sokszor sokkal több az élni és jól élni akarás, a mentális erő, mint az eredetileg egészséges társaikban.

Mi, akik elméletileg szerencsések vagyunk, gyakran rosszul választunk, mert nem tudjuk felmérni, hogy a jelenbeli rossz döntéseinknek bizony ára lesz a jövőben és ennek sokszor a tudatlanság az oka.

Egy átlagember hamarabb tudja elsorolni a ValóVilág szereplőit, mint megmondani, hogy hol van a mája vagy éppen mire való a lépe. Nem tudja mik a tápanyagok, mi számít egyáltalán tápláléknak, hogyan működik a teste és alapvetően azt sem, hogy mire való. Ezt az általános tudatlanságot pedig tovább súlyosbítja az a tény, hogy a modern élelmiszeripar az őskori ösztöneinket próbálja túlfeszíteni az alapvető evolúciós céljaikon.

A helyzetet az teszi különösen groteszkké, hogy minden ember kezében ott egy okostelefon, aminek segítségével elérhető lenne az emberiség minden tudása.

MI A BAJ VELÜNK? NEM SZERETÜNK ÉLNI?

Miért nem élünk az internet adta lehetőségekkel, tanulunk és képezzünk magunkat, majd mindezt a gyakorlatba átültetve élünk egészségtudatosan, aktívan egészen 90 éves korunkig?

Alapvetően ennek két oka van:

1. Éljünk egészségesen, oké, de senki nem mutatja meg és magyarázza el, hogyan

Sikerülne valakit megtanítani úszni, ha csak annyit mondanánk neki, hogy az úszás célja, hogy ne fulladjon bele a vízbe? Magától kellene rájönnie mit csináljon és hogyan… az életösztön erős tényező, de valószínűleg nem lenne 100%-os a túlélési aránya egy ilyen módszernek. Ráadásul úgy kellene abszolválnunk a feladatot, hogy közben ezren ordibálnak be egymásnak teljesen ellentmondó tanácsokat és javaslatokat, mert bizony az interneten ezer meg ezer mondvacsinált fitness guru űzi ezt a sportot. Jönnek a felkapott módszereikkel, divatdiétáikkal és a természet törvényeinek ellentmondó ordas nagy hülyeségeikkel. A közösségi médiás platformokon pedig sajnálatos módon annak van igaza, aki hangosabban és többet beszél.

2. Felelősséget kellene vállalnunk a saját életünkért, ami elsőre nehéznek tűnhet

A felelősség annak a biztos tudata, hogy egy eseménynek vagy állapotnak én vagyok az előidézője. Ez a fajta szemléletmód adja meg nekünk a legnagyobb szabadságérzetet az életben, ami arról szól, hogy én irányítok. Sokaknak azonban ez elsőre ijesztő lehet. Hajlamosak inkább áthárítani a felelősséget. „Nem tehetek róla, hogy ennyire elhíztam, ilyen a genetikám.” Felvesznek különböző kényszerbetegségeket, függőségeket, ezáltal felmentve saját magukat, mert ők tulajdonképpen egy külső erő foglyai ezért nem tudnak változtatni. Klasszikus hárítás az is, amikor áldozatszerepbe helyezzük magunkat: „A gyerekek mellett egyszerűen nem jut idő magamra.”

Felénk mindig is az a mondás járta, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen és életem során ezt személy szerint többször meg is tapasztaltam. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy belenyugodjunk abba, hogy egy idő után betegen és mindennapjainkban korlátozottan kell éljünk. Létezik egy szabad élet alternatívája is, amiért csak annyit kell tennünk, hogy felkötjük azt a bizonyos gatyát és azt mondjuk: 

Meg tudom csinálni! Magamért, a szeretteimért, mindazokért akiknek számítok és akik számítanak rám még jó sokáig.

Ha egy pillanatra elbizonytalanodnánk, mert azt érezzük, hogy túl nagy ára van a változtatásnak, gondoljunk arra, hogy a megbánásnak még nagyobb lesz, ha egy olyan pontra jutunk, amikor már nem lehet visszacsinálni és számolunk kell a jelenbeli szokásaink következményeivel.

Források:

Close

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur
adipiscing elit. Pellentesque vitae nunc ut
dolor sagittis euismod eget sit amet erat.
Mauris porta. Lorem ipsum dolor.

Working hours

Monday – Friday:
07:00 – 21:00

Saturday:
07:00 – 16:00

Sunday Closed

Our socials
0
    0
    Kosarad
    Kosarad üres